IREB vizsgák

Az IREB, azaz az International Requirements Engineering Board egy non-profit szervezet, mely 2006-ban azzal a céllal jött létre, hogy egy nemzetközileg elfogadott, szakmai alapokra épülő Requirements Engineering képzési sémát dolgozzon ki és tegyen elérhetővé mindenki számára. Az indulás óta több mint 39,000 szakember 75 országból tett sikeres CPRE Foundation Level vizsgát.

Magyarországon a HTB az IREB hivatalos vizsgáztatási partnere, mi biztosítjuk a lehetőséget mind a foundation, mind az advanced level certification megszerzésére, amit első sorban tesztelőknek, üzleti elemzőknek és fejlesztőknek ajánlunk.

Cégeknek

Több szakember is van, akik szeretnének vizsgázni és a cég állja a vizsgadíjat? Jelentkezzetek csoportosan és élvezzétek ennek előnyeit:

20% kedvezmény 8+ fő jelentkezése esetén

Lehetőség a céghez kihelyezett vizsga tartására (12 fő jelentkezőtől)

Egyszerű és központosított adminisztráció, nyomonkövethetőség

Érdekel a lehetőség? Írj nekünk az examination@hstqb.org-ra!

Jelentkezés IREB vizsgára

A vizsgákra való felkészülésben segítségetekre vannak a TANANYAGOK, TESZTEK menüpont alatt található tananyagok, illetve tesztelhetitek a tudásotokat próbavizsgán is!

IREB CPRE Foundation Level vizsga
  • Vizsganaptár
  • A vizsgára jelentkezés feltételei: nincs előírt feltétel.
  • A vizsgán rendelkezésre álló idő: 75 perc anyanyelvi vizsgázóknak + 15 perc nem anyanyelvi vizsgázóknak
  • A vizsgán a maximális pontszám 45 pont. A sikeres vizsgához 70%-os eredményt (min. 32 pont) kell elérni.
  • A vizsgán felhasználható segítség: nem anyanyelven tett vizsga esetén szótár használata megengedett.
  • Ár: 65.000 HUF + ÁFA
  • Jelentkezés vizsgára
  • Jelentkezési határidő: legkésőbb 14 nappal a kiválasztott vizsgadátum előtt.
  • A vizsgára való jelentkezés előtt kérlek, minden esetben olvasd el az IREB vizsgaszabályzatot!
IREB CPRE REQUIREMENTS ELICITATION ADVANCED LEVEL VIZSGA
  • Vizsganaptár
  • A vizsgára jelentkezés feltétele:
    sikeres Certified Professional for Requirements Engineering – Foundation Level, IREB vizsga és ennek igazolása HTB felé.
    Vagy sikeres Requirements Engineering of the British Computer Society (BCS) vizsga és ennek igazolása a HTB felé.
  • A vizsga két részből áll:
    – 1 rész: írásbeli vizsga
    – 2 rész: írásbeli dolgozat
  • Az írásbeli dolgozat előfeltétele az írásbeli vizsga sikeres teljesítése.
  • A minősítés megszerzéséhez mind a két részt sikeresen teljesíteni kell úgy, hogy maximum 12 hónap telhet el az első írásbeli vizsga és az írásbeli dolgozat beadása között.
  • Az írásbeli vizsga akkor tekinthető sikeresnek, ha a maximálisan elérhető pontszám minimum 70%-át eléri a vizsgázó.
  • Az írásbeli dolgozat akkor sikeres, ha a maximálisan elérhető pontszám minimum 60%-át eléri a vizsgázó.
  • Az írásbeli vizsgán rendelkezésre álló idő: 75 perc anyanyelvi vizsgázóknak + 15 perc nem anyanyelvi vizsgázóknak
  • Az írásbeli dolgozat megírása körülbelül 2 munkanap alatt teljesíthető.
  • A vizsgán felhasználható segítség: nem anyanyelven tett vizsga esetén szótár használata megengedett.
  • Ár: 150.000 HUF + ÁFA
  • Jelentkezés vizsgára
  • Jelentkezési határidő: legkésőbb 14 nappal a kiválasztott vizsgadátum előtt.
  • A vizsgára való jelentkezés előtt kérlek, minden esetben olvasd el az IREB vizsgaszabályzatot!
IREB CPRE REQUIREMENTS MANAGEMENT ADVANCED LEVEL VIZSGA
 
  • A vizsgára való jelentkezés előtt kérlek, minden esetben olvasd el a vizsgaszabályzatot!
IREB CPRE REQUIREMENTS MODELING ADVANCED LEVEL VIZSGA
 
  • Vizsganaptár
  • A vizsgára jelentkezés feltétele:
    sikeres Certified Professional for Requirements Engineering – Foundation Level, IREB vizsga és ennek igazolása HTB felé.
    Vagy sikeres Requirements Engineering of the British Computer Society (BCS) vizsga és ennek igazolása a HTB felé.
  • A vizsga két részből áll:
    – 1 rész: írásbeli vizsga
    – 2 rész: írásbeli dolgozat
  • Az írásbeli dolgozat előfeltétele az írásbeli vizsga sikeres teljesítése.
  • A minősítés megszerzéséhez mind a két részt sikeresen teljesíteni kell úgy, hogy maximum 12 hónap telhet el az első írásbeli vizsga és az írásbeli dolgozat beadása között.
  • Az írásbeli vizsga akkor tekinthető sikeresnek, ha a maximálisan elérhető pontszám minimum 70%-át eléri a vizsgázó.
  • Az írásbeli dolgozat akkor sikeres, ha a maximálisan elérhető pontszám minimum 60%-át eléri a vizsgázó.
  • Az írásbeli vizsgán rendelkezésre álló idő: 75 perc anyanyelvi vizsgázóknak + 15 perc nem anyanyelvi vizsgázóknak
  • Az írásbeli dolgozat megírása körülbelül 2 munkanap alatt teljesíthető.
  • A vizsgán felhasználható segítség: nem anyanyelven tett vizsga esetén szótár használata megengedett.
  • Ár: 150.000 HUF + ÁFA
  • Jelentkezés vizsgára
  • Jelentkezési határidő: legkésőbb 14 nappal a kiválasztott vizsgadátum előtt.
  • A vizsgára való jelentkezés előtt kérlek, minden esetben olvasd el az IREB vizsgaszabályzatot!
IREB RE@AGILE PRIMER VIZSGA
  • Vizsganaptár
  • A vizsgára jelentkezés feltételei: nincs előírt feltétel.
  • A vizsgán rendelkezésre álló idő: 40 perc anyanyelvi vizsgázóknak, + 10 perc nem anyanyelvi vizsgázóknak
  • A vizsga 22 feleletválasztós kérdésből áll. A maximális pontszám függ az aktuális vizsgára kiválasztott kérdésektől. A sikeres vizsgához 70%-os eredményt kell elérni.
  • A vizsgán felhasználható segítség: nem anyanyelven tett vizsga esetén szótár használata megengedett.
  • Ár: 65.000 HUF + ÁFA
  • Jelentkezés vizsgára
  • Jelentkezési határidő: legkésőbb 14 nappal a kiválasztott vizsgadátum előtt.
  • A következő linken lehetőség van online szimulált vizsgára, ami ingyenes: online self-assessment. A szimulált vizsga sikeres teljesítéséről igazolás is letölthető, ami viszont nem egyenértékű a hivatalos minősítéssel.
  • A vizsgára való jelentkezés előtt kérlek, minden esetben olvasd el az IREB vizsgaszabályzatot!
IREB CPRE RE@AGILE ADVANCED LEVEL VIZSGA